Mindenmegtörténhet!!!

XII. Fejezet: Elrabolt kincs

A kunyhóban még mindenki aludt. Mikor meglátta InuYashát valami melegség, öntötte el. Örült hogy megint itt lehet. Mikor meglátta Rinnel a félszellmet elmosolyodott. ”Milyen édesek! Mintha a lánya lenne!” erre a gondolatra elmosolyodott.

Kagome még nagyon fáradt volt és a nap sem kelt még fel. Odafeküdt InuYasha mellé, fejét a fiú mellkasára hajtotta és átölelte, ahogy tudta és pihent még egy kicsit.

InuYasha arra ébredt, hogy mindkét keze elzsibbadt. Nagy nehezen kinyitotta a szemét majd ránézett Rinre. Eszébe jutott a tegnapi „mese”. Egy kicsit elszomorodott de mikor meglátta Kagomét a másik oldalán minden bánata elszállt. „Itt van mellette, és milyen békésen alszik. De mikor jött meg? Nem éreztem egyáltalán meg az illatát.” De nem volt több ideje töprengeni, mert a lány felkelt.

-Jaj ne haragudj InuYasha!

-Nem haragszok! Épp ellenkezőleg… örülök! –mondta és rámosolygott Kagoméra. A lány, pedig viszonozta a mosolyt és visszafeküdt a „párnájára” és lehunyta a szemét egy kis időre.

Aztán hirtelen rettenetes kiáltások verte fel a többieket.

-Segítség szellem!!!

-Meghalunk!

-Gyorsan fussunk!! Meneküljünk!!! –és ehhez hasonló hang szűrődött be a kunyhóba.

-Mi szellem?! –kiáltott a hanyou és kiment a helyiségből. Rin felriadt és azt hitte Sesshoumaru az és elindült a kijárat felé.

-Rin! Gyere vissza! Nem Sesshoumaru az! Ő nem bántja az embereket! Maradj itt Shippouval és vigyázzatok egymásra!

-Sango, Miroku, Kirara! Menjünk InuYasha után!

-Rendben –mondták egyszerre és kiszaladtak a kunyhóból. Nagyon meglepődtek, mikor meglátták InuYashát amint a kardjával, egy nővel szemben állt.

-InuYasha! Mit művelsz? Hol a szellem?

-Itt áll velem szembe te ostoba!

-Az a gyönyörű nő?

-Miroku!

-Bocsánat! -. Mosolygott zavarában a szerzetes

-Ha már idáig eljöttem akkor rám is, figyelhetnétek! A nevem AsaYoru! – a nőnek hosszú smaragd zöld haja volt, ami majdnem a földig ért, szeme szintén ilyen színben ragyogott.

-Elárulnád, hogy mégis mit keresel itt?(InuYasha)

 -Ja! Persze! Keresek valakit. Valami halandót a neve Kagome ha jól emlékszem!

-MI? –kérdezte egyszerre InuYasha Sango és Miroku. Kagome nem tudott megszólalni. „Mit akarhat tőlem ez a nő?”

-Szóval ismeritek? Gondolom ő az! Látszik rajta hogy fél! –mutat AsaYoru Kagoméra és elindult felé. A többiek gyorsan elállták a szellem útját.

-Szánalmas kis próbálkozás –mondta majd mutatóujjával az égre mutatott, majd pedig végig a barátokon.  Abban a pillanatban felkapta őket egy nagyon erős szél, és több méterre röpítette őket. Olyan erővel csapódtak a földbe, hogy eszméletüket vesztették.

-Ne! –kiáltotta Kagome és futni kezdett barátai felé.

-Na-na! Én is itt vagyok! Miattam nem aggódsz?

-Mit akarsz? –üvöltötte a lány AsaYoru-ra, de hangjában nem érződött félelem csak düh.

-Szerintem egyértelmű! Az ékkőszilánkokat, amik nálad vannak.

-Nem adom! –és kilőtt egy nyilat a szellem felé. A lány elmosolyodott és kezét az ég felé emelte, ami elsötétült és kezében villámokat idézet, meg amiket a nyílra dobott ki és még azelőtt megsemmisültek, mielőtt elérték a lányt.

-Ezzel nem mész sokra! Egyszerűbb lenne, ha simán odaadnád, mint ahogyan Kouga is tette.

-„Mi? Bántotta Kougát? Ki ez a nő? Parancsolni tud az égnek és kellenek neki az ékkő szilánkok, de minek? A nélkül is elég erős!”(Kagome)

-Tudod, úgy szereztem meg a nála lévő ékkövet, hogy egy kicsit megkínoztam. Villámokat vezettem a kis barátnője testébe. Elég fájdalmas… elhiheted!

-Ayame?

-Igen ő volt az! –mosolyodott el ismét a szellem.

-Szóval odaadod vagy valamelyik kis barátod fog szenvedni…

-Ka-Kagome! Ne add neki oda!  -mondta InuYasha miközben feltápászkodott a földről.

-Hát jó! -mondta félvállról AsaYoru. 

-Azt hiszem, hogy az a kis semmirekellő lesz a szerencsés nyertes! –mondta a szellem miközben újra villámokat idézett meg a kezében, amint érezte, hogy elegendő gyűlt össze belevezette a hanyouba.

-Ne! Odaadom, csak hagyd őt békén.

- A félszellem hatalmasat üvöltött fájdalmában. Kagome nem bírta tovább. Elsírta magát gyorsan odadobta az üvegcsét AsaYorunak és odafutott InuYashához.

-Ó! Milyen megható! Kár hogy nem maradhatok! –Azzal felugrott a magasba, ahol már egy toll várta, majd pedig elröppentek.

-InuYasha! –kiáltotta Kagome és odaszaldt szerelméhez. A hanyou már alig lélegzet.

-Kérlek, nem hallhatsz meg! Szükségem van rád! InuYasha! Én szeretlek! –még jobban sírni kezdett.

-Ka-go-me!

-Csss… most ne beszélj! –mosolygott a lány a félszellemre.

-Én is! –mondta utolsó erejével InuYasha majd elájult.

-Kagome bevitte a sebesülteket egy kunyhóba Kirara segítségével, aki szerencsésen megúszta a szelet. Ellátta a sebeket és befogta Rint és Shippout egy kis munkára, hogy szerezzenek enni és innivalót.

Folyt. Köv.