Mindenmegtörténhet!!!

XV. Fejezet: Egy lélek távozása

-Kohaku már két napja van Sangoval és a barátaival. Már megszerette őket, és úgy érezte, hogy új életet kezdhet itt velük.

A kis csapat most kezdett ébredezni. Megreggeliztek közben, pedig beszélgettek.

-Észrevettétek, hogy egyre több gyerek van velünk?(Miroku)

-Igen! Már szinte olyanok vagyunk, mint egy nagy boldog… család. –Kagome a mondat első felét még gyorsan mondta a család szónál, azonban lelassított és elszomorodott de azért arcán egy erőltett mosoly jelent meg arcán.

-Kagome!

-Igen Rin?
-Ne aggódj nem lesz semmi baj! Jó? –és megölelte az elszomorodott lányt. Kagome visszaölelt bár nem értette, hogy honnan tudhat Rin a szomorúságáról. Ezt látva Shippou sem akart kimaradni így ö is felugrott a lány vállára és átölelte a nyakát. Ezen a többiek csak mosolyogni tudtak.

-Köszönöm –mondta zavarában a lány, majd elengedte a két gyereket.

-Na jó! Mostmár induljunk –nyafogott InuYasha.

-Egyetértek! (Sango)

-Elindültak de kis idő után a félszellem megtorpant.

-Mi az InuYasha?
-Szellemszagot érzek.

-Shippou Rin Kohaku! Bújjatok el. – a három említett engedelmeskedett.

-AsaYoru!(InuYasha)

-Á! Emlékszel rám? Ez nagyon kedves.

-Cccá! Ez nem kedvesség csak a szagod undorító! Érzem rajta Naraku gusztustalan bűzét.

-Szerintem nem rossz! –mosolygott AsaYoru.

-Na de állj ki velem!

-Most nem érek rá, de majd megbeszélünk egy időpontot, és akkor majd kiállok veled! Rendben?

-Mit képzelsz te magadról?

-Jaj hagyjuk már abba! Most nem ezért jöttem. Hanem egy icike-picike dologért! –ekkor hüvelyk és mutató ujjával mutatta milyen kicsiről, beszél. –pontosan akkora, mint egy ékkőszilánk.

-NEM! Nem engedem! –kiabálta a szellemírtólány. –most pedig megöllek!

 -Nem-nem! Ma itt csak egy ember fog meghalni, aki már eleve halott –mondta mosolyogva.

-Hallgass! Takarodj innen.

-Mindjárt! Csak ne sürgess! – a lány a kezét az égre emelte majd a bokorra, ahol Kohaku rejtőzött, a fiú magasba röppent és azt sem tudta, hogy mi van vele. Kohaku AsaYoruval az égbe röppent majdnem 10 méterre a föld felszínétől de még így is jól lehetett látni, hogy mi történik.

A szellem megfogta Kohaku hátában lévő szilánkot, és egy mozdulattal kitépte helyéről. A fiúba ekkor visszatértek az emlékek születésétől egészen a mostani pillanatig. Kohaku zuhanni kezdett.

-Ne! Kohaku!(Sango)

-Kérlek InuYasha kapd el!(Kagome)

-Rendben. –azzal felugrott és elkapta a fiút és visszaereszkedett vele a földre. Óvatosan lette és odébb ment, hogy Sangonak helyet szorítson.

-Kohaku! Kérlek, ne halj meg!

-Nővérem!

-„Mindenre emlékszik” –állapította meg Sango.

-Sajnálom!

-Nem tettél semmit, amiért haragudni kéne rád!

-De igen! –ekkor egy kis vér csordult ki a száján. Sango letörölte. Kirara közben odasétált a fiúhoz és hozzábujt.

-Szia Kirara! Te is bocsáss meg!

-Már mondtam! Nem tettél…

-De igen! Megöltem apáékat és a többi szellemirtót! Majdnem veled is végeztem. Ráadásul rengeteg falut lemészároltam! – a fiú ezt erősseb hangsúllyal mondta könnyeivel küszködve, de a harcot nem tudta megnyerni felettük… sírni kezdett. Látva öccse fájdalmát Sango sem bírta tovább, ő is sírni kezdett.

-Ne aggódj! Nincs semmi baj! Minden rendben lesz! Meglátod!

-Nem! Már semmi nem lesz a régi!

-Ne mondd ezt! –mondta elcsukló hangon a szellemíró

-Sango! Én szeretlek!(Kohaku)

-Én is szeretlek Kohaku!

-A fiú elmosolyodott szemét becsukta, de ekkor kilehelte utolsó leheletét is és szíve sem dobbant többé…

-Kohaku! –Sango leborult az élettelen testre és csak zokogott.

Kirara is érezte, hogy baj van és ő pici könnyeket hullajtott.

Kagome odament Sangohoz és átölelte, majd látva barátnője fájdalmát ő is sírni kezdett. A fiúknál is megjelentek a fájdalom jelei. Mindketten mozdulatlanul álltak, nem tudták hogy mit tegyenek.  Végül mindketten letöröltek egy-egy könnycseppet arcukról, ami lecsordult a szemükből.

-Sa-Sango! –kezdte óvatosan a Miroku. El kell temetnünk.

-Sango nagy nehezen bólintott. Felállt az élettelen test mellől és ölébe vette Kirarát és odasétált a szerzeteshez

-Miroku, kérlek a legszebb imádat, mondd el érte

-Ez csak természetes! –válaszolta a szerzetes és megölelte a szellemírót.

InuYasha közben ásni kezdett egy gödröt. Egy gyönyörű szép fa árnyékában temették el Kohakut.

Rin Shippou sírva jöttek elő a bokor mögül. Mindent hallottak. Mikor belehelyezték Kohakut végső nyughelyébe a két kis gyermek virágot tettek a sírra. Shippout felvette Kagome, Rint pedig InuYasha. Kirara Sango öléből figyelte szomorúan az eseményeket.

Körbe állták a síremléket majd hallgatni kezdték a szerzetes szavait amint elbúcsozott Kohakutól és megáldotta sírt. Mikor a beszédnek vége lett néma csendben álltak a sír fölött. Sango Kagome Shippou Rin és Kirara sírtak.

InuYasha odament Sangohoz.

-Nagyon sajnálom –kezdte. –Ezért Naraku még nagyon meg fog fizetni! Ígérem neked!

-Köszönöm és megölelte a hanyout.

-Induljunk! –mondta Sango.

-„Kohaku ég veled! És ne aggódj! Ezt Naraku nagyon meg fogja bánni!”(Sango)

 A csoport szomorúan indult tovább. Megtörtek voltak és pontosan tudták, hogy Naraku most milyen boldog. Teljes szívükből gyűlölték és mindenki megfogadta hogy ezért még bosszút állnak.

Folyt. Köv.