27.fejezet: Az ékkő erejének titka
Minden megtörténhet!!!
XXVII. fejezet: Az ékkő erejének titka
Kagome két hetes kórházi nyaralása alatt bepótolta a tananyagot. Az orvos még egy hetes otthoni kezelést ajánlott a lánynak, amit édesanyja be is tartatott vele. Anyja nem engedte sehova lányát, de barátnői sokszor meglátogatták. Volt alakalom, amikor Houjo is velük tartott. Mikor először meglátta Kagomét megölelte, és sokszor elmondta, hogy hiányzott neki.
-Figyelj Houjo! Te nagyon aranyos srác vagy de most járok valakivel. A fiú egy kicsit elszomorodott de nem zavartatta magát, továbbra is vitte Kagoménak a virágokat és a kis apróságokat. Houjo látva Kagome arckifejezését hozzá tette hogy ezeket csak, mint barát hozza neki.
Lassan letelt az egy hét a suliban most kezdődtek el a küzdések az év végi jobb jegyekért ezért Kagome még 2 hétig nem ment át a másik világba, bár nagyon hiányoztak neki a barátai és InuYasha. Keményen tanult és ez meg is, látszott a jegyein is így anyja jobb szívvel engedte át a másik világba. Nagyapa még mindig nem került elő és mindenki nagyon aggódott érte.
Kagome majdnem teljesen felépülten ugrott a kútba. Olyan boldog volt hogy újra láthat mindenkit! A másik világban mindenki a kút körül voltak fel s alá járkálva, titkon minden percben a kútra sandítva, várva, hogy Kagome mikor mászik ki onnan.
-Hahó! Valaki! Segítésen ki a… -ekkor InuYasha ugrott mellé a kútban, felkapta és már kint is voltak. Az ég szikrázóan ragyogott a délutáni napfényben mintha így üdvözölné a lányt. Kagome rögtön kiugrott a fiú karjában és barátai felé vette az irányt. Először Sangohoz ment, aki már sírásban tört ki.
-Sango! Ugyan ne sírj! –mondta és megölelte a szellemirtott. Utána Mirokut Shippout Kirarát és Rint. Mikor elengedte rint és a guggolásbol állt fel Sesshoumaru állt elötte. Bár meglepödött megölelte a szellemet és nyomott egy
puszit az arcára.
-Na ez szép! Sesshoumarut megöleli még meg is puszilja rám pedig nem is néz! –mérgelödött InuYasha elég hallhatóan.
-InuYasha! Kérlek ne haragudj! –mondta Kagome és magához, húzta a fiút és hosszan csókolta. Shippou elvörösödött Rin pedig kuncogni kezdett a dolgon. Sesshoumaru döbbenten nézte, mint Miroku is. Sango elismerően mosolygott de azért ö is meglepödött.
-Na? –kérdezte Kagome ártatlan arccal.
A hanyou nem válaszolt. Most rajta volt a sor hogy magához huzta a lányt és visszaadja a csókokat.
-Na? –kérdezte InuYasha is ártatlan arccal, de arcán megjelent egy félmosoly.
-Hát… azt hiszem máskor is foglak hagyni! –válaszolta a lány egy mosoly kíséretében, megfordult és visszament a többiekhez.
-Sesshoumaru! Hogy van a sebed?
-Begyógyult.
-És hogy-hogy itt maradtál.
-Az öregasszony miatt a faluban! Azt mondta, hogy maradjak egy kis időre megfigyelés alatt, de aztán Valaki miatt itt ragadtam!
-MI? –(Kagome)
-Majd később megtudod!(Sango)
-Rendben! És Narakuval vagy valamelyik teremtményével találkoztatok?
-Nem. Egy szellemmel sem az óta hogy elmentél.(Sango)
-Hogy-hogy? Ezt nem értem.(Kagome)
-Majd Kaede anyó elmondja!
-Akkor most odamegyek!
-Mi is megyünk.
Elindultak a faluba. Ott Kagome meglátogatta az anyót.
-Kaede anyó! Miért nem támadtak az utóbbi időben a szellemek? Azt mondták te, majd elmondod.
-tudod gyermekem a falut egy védőburok, veszi körül, amióta elmentél és senki nem tudta megszüntetni.
-Mi ennek az oka?
-Szerintem te vagy az oka!
-Mi? Én? De miért és hogyan?
-Szerintem a véred okozta az erőteret! A véred végigcsepegett a falun, és ha jól tudom, akkor az ékkő szilánkot is beszennyezte.
-Igen igazad van! Tényleg olyan lett…
-Mivel az ékkő lelkekből lett összegyűrve, megérezte hogy bajban vagy és a segítségedre sietett.
Kagome mély gondolkodóba esett… elővette a szilánkot, és nézegetni kezdte…”ilyen nagyhatalommal bír? Vagy sokkal, nagyobbal, mint bárki képzelni? Ekkora hatalma van egy ember kezében akkor Naraku birtokában mekkora erő, lehet?” Kagome erre egy kicsit elszomorodott.
-Kaede anyó! Szerinted ebből fegyvert lehet csinálni?
-Erre neked, mikonak kell rájönnöd!
-De én nem vagyok… Kaede anyó! Kaede anyó! –kiabálta Kagome de szavai csak üres füleket találtak.
-„Vagy lehetséges, hogy mégis az lennék? Hiszen az ékkő már többször is megmentett. Például mikor megmentettem InuYashát segített, magához hívta a lelkemet, és mikor visszahívtak elengedett… ráadásul a Kikyounál lévő lelkeket is nekem adta… és most mikor megsebesültem, megvédte a barátaimat a veszélytől… mikor íjat és nyilat rántok varázserőt ad át nekik… de lehet hogy mindez csupán a véletlen műve?”
Kagome ehhez hasonló kérdéseket tett fel magának. A válaszokat azonban nem találta meg. Vagy csak nem vette észre? Elmélkedésének Sesshoumaru vetett véget.
-Idefigyelj! El tudod tüntetni az erőteret vagy nem?
-mi: ja! Fogalmam sincsen! Megpróbálhatom!
-Hát jó lenne már végre!
-Mutasd, hogy hol ütköztetek bele!
-Kövess! A lány bólintott és elindult a szellem után. Hamarosan oda is értek. Kagome egy ideig nézte a védőburkot, ami valóban ott volt.
-Mi lesz már? Gyerünk! Csináld már!
-Nem olyan egyszer!
Sesshoumaru már nyüszített össze vissza hogy siessen már, mert el akar menni.
-„mi lesz már? Tűnj el!”
Kagome megérintette a falat, ami azon nyomban eltűnt.
-Azt hiszem, hogy eltűnt!
-Na végre! Akkor majd jövök Rinért! Ugye vigyáztok még rá?
-Persze!
-Kössz Kagome! –mondta és már el is tűnt az erdő sötétjében.
-„Sesshoumaru megköszönt neki valamit? Azta!” –mosolygott magában, majd visszaindult ö is a faluba.
Nem érette mi történik vele és az ékkővel. Valóban ekkora ereje lenne, csak képzelődik? Ki tudna a kérdéseire választ adni? Addig tűnődött ezen, amíg bele nem ütközött valakibe az erdőben.
-Sajnálom! –kezdte de, ekkor meglátta, hogy InuYasha az.
-Kagome! Valami baj van?
-Nem nincsen csak az ékkő erején, gondolkodtam.
-és mire jutottál?
-nem sokra… sajnos. De valakitől meg kell tudnom!
-Látom ez fontos neked!
-Igen az! Lehet, hogy csak ennek a segítségével tudjuk majd legyőzni Narakut!
InuYasha erre nem tudott mit mondani. Látta a lány szemében azt a tüzet, amit Naraku utálata táplál benne. Valamint a félelem, kétségbeesés és a szeretet is bujkált a lány barna szemében. Megölelte a lányt.
-Ne aggódj! Biztosan rájövünk majd!
Kagome a hanyou karjaiban teljesen megnyugodott. Kibontakozott a fiú öleléséből.
-Szerintem induljunk! Keressük meg Narakut!
-Rendben!
Hamarosan el is indultak. A kis csapat ura együtt.
Folyt. Köv.
|