Minden megtörténhet!!!

XXXII. Fejezet: Az utak külön válnak!

Két nap telt el Naraku legyőzése óta. Mindenki nagyon boldog volt. Toutousai és Myouga már a csata napján elhagyták, a csapatott. Kouga és Ayame csak nem rég mentek el.

-Úgy látszik a farkasok nem túl társaságkedvelők. –jegyezte meg Shippou.

Miroku nagyon boldog volt, hiszen kezéről eltűnt a lyuk. Fáradsága ellenére azonban egész nap nem lehetett lelőni! InuYasha többször is leütötte de csak Sangonak sikerült egy-két órára lenyugtatnia.

Kagura és Kanna csak most tértek magukhoz. Hálásak voltak mindenkinek, aki segített nekik a szabadságuk megszerzésében. Kanna és Rin nagyon jóban lettek. Reggeli után, miután mindenki megkapta és elfogyasztotta az adagját (vagy több adagot – InuYasha) a két egykori inkarnáció búcsút intett a csapatnak és megkezdték saját kalandjaikat.

Sesshoumaru is felállt.

-Yaken! Indulunk!

-Igenis nagyuram!

-Rin velünk jössz vagy velük, maradsz? –kérdezte ridegen a szellem a kislánytól.

Rin nagyon megszerette ideiglenes családját, mégis úgy érezte Sesshoumaru mellett a helye.

-Veled megyek Sesshoumaru nagyúr!

Gyors búcsúba kezdett. Először Sangohoz, Mirokuhoz és Korarához ment. Mindhármújukat megölelte. Sango ekkor már sírt. Utána Kagoméhez ment. Megölelte a síró lányt. Ekkor már Rin is zokogott. Kagome nyomott egy puszit a lány arcára majd elengedte. A kislány ekkor InuYasához ment. Nem tudta megölelheti e szellemet. Végül megtette, zokogva borult a hanyou nyakába.

-Rin sietnél? –sürgette Yaken.

-Igen Yaken! –válaszolta a síró lány és adott a délszellemnek egy puszit majd elengedte. Szemével Shippout kereste, aki nagyon a szívéhez nőtt. Végül egy fa alatt találta meg. Gyorsan odaszaladt és megölelte. A rókakölyök belepirult de azért visszaölelt.

-Viszlát Shippou!

-Viszlát!

Rin visszaszaladt Sesshoumaruhoz és elindultak.

-Sesshoumaru!

-Öcsém! Ne mondj semmit! Ilyen nem lesz még egyszer, mint ami most volt! Ezt jegyezd meg! –felelte hűvösen a szellem hátra sem nézve.

Egy darabig nézték a három távolodó egyént majd ők is elindultak a csontok kútja felé, ugyanis Kagome nagyapját vissza kell vinni a saját idejébe és Kaede anyónak is be, kell számolni az megtörtént eseményekről.

Útközben az öreget Shippou szórakoztatta a kalandjaikról. Mögöttük Sango és Miroku ment egymás karjaiban. Mellettük Kirara sétált. InuYasha és Kagome kicsit lemaradva mentek egymás mellett.

Kagome hirtelen megállt és a fiú elé állt.

-Kagome! Valami baj van?

-InuYasha! Az ékkő teljes! –mutatta a lány kezében az ékkövet a hanyounak. –mindig ezt akartad! Ha még mindig ez érdekel, akkor most vedd el, tűnj el vele és tégy vele, amit akarsz! –mondta ki egy szuszra a lány, de hangjában érződött a félelem.

InuYashának eszébe jutottak az átváltozásai. Akkor erősnek és legyőzhetetlennek érezte magát. Az ékkő után nyúlt, kivette a lány kezéből, magához vette, szeme elé emelve nézte. Érezte a hatalmat, amit adhat neki. Ekkor ránézett Kagoméra. A lány szemében könnycseppek jelentek meg. Mélyen a lány szemébe nézett, elveszett a lány barna pillantásában.

InuYasha döntött.

Megölelte és megcsókolta Kagomét. Közben az ékkövet a lánccal együtt a lány nyakába tette.

-Azt hiszem ez téged, illet.

-InuYasha! –mondta a lány boldogan és megcsókolta szerelmét. Hosszan mintha csak most fedezné fel a fiút…

-Kagome! InuYasha! Jöttök már? –kiáltotta hátra Sango.

-Megyünk! –válaszolta Kagome, majd megfogta a fiú kezét és így mentek tovább.

Pár nap múlva elérték a csontok kutját.

-Néhány óra múlva visszajövök!

-Rendben. –válaszolták a többiek.

Nagyapa mindenkitől elbúcsúzott majd unokájával beugrott a kútba.

Folyt. Köv.