2. fejezet

A lény, aki meglátogatta Shippout következő áldozatát, kereste. Tudta merre kell keresnie… érezte a szagát. Pár perc gyaloglás után meglátta a kis tábortüzet é Sesshoumarut. Ugyan ott táborozott, mint pár nappal ezelőtt. Látta mellette Rint, Yakent, és Ah-Un-t is. Leguggolt egy közeli ágra, ami takarta, de ö mégis tökéletesen látott. Egy darabig csak nézte de a szellem megmozdult. A levegőbe szimatolt úgy hogy ne vegye észre senki. Felállt és előre sétált pár métert.

-Jobb, ha előjössz! Tudom hogy itt vagy! Már több napja követsz! –mondta kicsit hűvösen Sesshoumaru.

-„Hát nincs mit tenni? A végén még megöl!” –leugrott a fáról, kihúzta magát és békésen, nyugodtan kisétált a fa árnyékából, majd megállt Sesshoumaru előtt.

-Mit akarsz tőlem?

-Én? Semmit!

-Akkor miért vagy a nyomomban már több napja?

-Csak erre jártam. –vonta meg a vállát.

-Ne idegesíts fel te lány! Csak egy ostoba halandó vagy! Könnyen elbánok veled!

-Valóban? Kíváncsi lennék rá!

-Nagyon felvágták a nyelved! Apád nem tanította, meg hogy ne kezd ki a szellemekkel?

A lány mosolygós arca hirtelen átváltott dühös arckifejezésre. Aranysárga szeme összeszűkült. A fekete haja, ami a háta közepéig ért abbahagyta játékát a széllel.

-Látom apád említése, kihozza belőled a dühöt!

-apám már régén meghalt!

-Ó! Nagyon sajnálom! –mondta tetetett szomorúságot mutatva.

-Sesshoumaru! Apámat hagyd békén!

-Honnan tudod a nevem? Ki vagy te?

-Hidd el, többet tudok rólad, mint gondolnád! –mondta a lány gúnyosan majd eltűnt.

-„Ki lehet ez a lány? A szaga nem volt ismerős. Vajon honnan ismerhet?” Sesshoumaru sokat töprenget ezen a kérdésen de, nem hagyta, hogy eluralkodjon rajta a kétségbeesés.

A lány még egy ideig nézte a szellemet.

-„Milyen aranyos, amikor töpreng. Milyen lehet, amikor mosolyog? Olyan, mint ő?

Mikor gondolatai végére ért elindult hogy keressen valami alkalmas helyet éjszakára.

-„Ha azt akarom, hogy sikerüljön a tervem akkor egy-két órát, muszáj pihennem! Annyi elég lesz!”

A lány felugrott egy fára, kényelmesen elhelyezkedett majd elaludt. 2 óra múlva felébredt. Kinyújtóztatta végtagjait majd elindult terve megvalósítása felé.

-„Ha jól sejtem már nem lesz ott. Rin viszont még ilyenkor alszik„

A lány békésen elsétált Sesshoumaru táborhelye felé. Rin mellé lépett, finoman felébresztette majd mutogatva kérte, hogy ne szolaljon meg. Rin bólintót és a lány után ment, aki ekkor már egy fa mögött várta.

-Szia! A nevem Mitsukeru és a segítségedet kérném.

-Mit akarsz tenni? –kérdezte kicsit félénken Rin.

A lány mesélni kezdte tervét. Rin szeme felcsillant.

-Rin vagy igaz?

Az említett bólintott.

-Akkor segítesz?

-Persze! –mondta majd a lány nyakába ugrott.

-Remek! Akkor visszajövök érted de, addig aludj!

Rin visszaszaladt a helyére és igen hamar álomba merült.

Mitsukeru figyelte, míg elalszik majd gyors futásba kezdett. Inuyasháék felé vette az irányt. Mielőtt belépett volna a táborhelyre körülnézett. Mindenki aludt ezért nem is próbálta leplezni, hogy itt van. Kagome elé sétált majd kitépte a nyakából az ékkövet. Szomorúan tapasztalta hogy érkezése és lopása senkit nem ébresztett fel.

-Ez így nem jó! –mondta halkan.

-Hé! ÉBRESZTŐ! Valaki ellopta az ékkövet!

-Mi?  –kelt fel Inuyasha.  -Ki?

-Hát én! Gyere Inuyasha és kapj el! –mondta gúnyosan a lány majd futásnak eredt.

-OSTOBA HOZD VISSZA!

A kiabálásra a többiek is felkeltek. A félszellem elhadarta mi trént majd futásnak eredt.

-Gyere csak! –mondta maga elé Mitsukeru majd gyorsabb tempóra váltott. Rin felé vette az irányt. Mikor odaért felkapta az akkor még alvó lányt és futott tovább.

Rin fél komásan nézet a nőre.

-Elkezdenéd?

-Ja igen! SESSHOUMARU NAGY ÚR! Segítség! Yaken!

-Köszi!

Rin megeresztett egy mosolyt majd folytatta.

Sesshoumaru nem járt messze. Gondolatai a lány köré fonódtak, aki meglátogatta nem olyan rég, mikor meghallotta Rin kiáltását. Gyors futásba kezdett

Mitsukeru megérezte hogy Mostmár Sesshoumaru is követi, még gyorsabb tempóra váltott.

 Hamarosan egy tisztásra érkeztek. Ott letette Rint maga mellé és várt.

Nem sokára meg is érkezett Sesshoumaru és Inuyasha. Párhuzamosan futottak egymással az erdőben és villámgyorsan értek ki onnan. Mindketten lihegtek már. Egymásra néztek.

-Öcsi! Te mit keresel itt?

-Sesshoumaru! Készülj a halálra!

-Most kihagyom! –válaszolta hűvösen a szellem.

Ekkor érkeztek meg a többiek is. Ők igencsak kifáradtak a futásban.

-Valaki rám is figyelne? _szólt közbe Mitsukeru.

-Te?

-Ismered? –kérdezte bátyától Inuyasha.

-Futólag.

-Na! Azt hiszem, hogy jár nektek valami. –ölbe vette rint és odasétált Sesshoumaruhoz és kezébe adta. A szellem le is tette a lányt. A lány elővette a zsebéből az ékkövet és Inuyasha kezébe adta.

-Sajnálom, de csak így tudtam elérni, hogy ide gyertek!

-Miért akartad hogy mindketten itt legyenek? –kérdezte Kagome kíváncsian még mindig lihegve.

-Hát… ez kicsit hosszú, de szeretném, ha tudnátok az igazságot.

-Rendben! –egyezett bele egyszerűen Sesshoumaru. Titkon kíváncsi volt és érezte, a lány valami érdekeset, fontosat akar mondani.

-Hát rendben. –közben mindenki leült és figyelték a lány szavait.

-A nevem Mitsukeru. Anyám félszellem volt és nem rég halt meg. Ezen kívül miko erőt hordozott és ezt én is örököltem. Viszont én nem akartam egy faluban leélnem az életemet és embereket védeni.

-De te is ember vagy! (Miroku)

-Nem egészen. Most az emberi alakom láthatjátok. Ezen kívül van félszellem és szellem alakom is, mivel apám nagyhatalmú szellem volt. Az alakjaimat miko részemnek köszönhetően magam tudom változtatni.

-Ki volt az apád? (Kagome)

-Hát… hú...nehéz ezt kimondani…InuTaishou.

-Micsoda? –Inuyashából tört elő a kérdés.

-Inuyasha, Sesshoumaru! Én a húgotok vagyok!