4. fejezet

Síri csend honolt a tisztáson. Inuyasha és Mitsukeru farkas szemet néztek jó ideig (illetve kutyaszemet…J).

A levegő izzott körülöttük. Mindenki láthatta, hogy itt most nem játszadozó testvérek fognak összecsapni, hanem kemény harc veszi hamarosan kezdetét.

Inuyasha unta meg előbb a várakozást és elindult Mitsukeru felé. A lány békésen álldogált, nem törődve, azzal hogy bátyja szélsebesen rohan felé és igencsak nagy erőt, birtokol.

Mitsukeru arra várt a hanyou mikor ér 2m-eres környezetébe. Erre azonban nem került sor. Inuyasha a levegőbe ugrott és előhozta a Tessaiga erejét.

-Kaze no Kizu! –kiáltotta. a szélborda süvített a levegőben akkora erővel, mint még soha. Mitsukeru annak köszönhette életét, hogy fél szemmel legalább követte, mire készül a bátyja. Ö is a levegőbe ugrott.

-Hu! Ez közel volt! Inuyasha! Meg akarsz ölni? –kérdezte mosolyogva.

Válaszul azonban csak egy támadást kapott, ami elöl elugrott de, a Tessaiga jobb kezét végighasította. Mitsukeru nyögött egyet a fájdalomtól, majd rászorította kezét a sebre, ami gyorsan begyógyult.

-Mi? Ezt hogy csináltad?

-Bátyám! Most kihoztad belőlem a dühöt! Gratulálok! –Azzal neki rontott a fél szellemnek és kardjával támadta.

Inuyashának csak védekezni maradt ideje. Sokáig csak a kardok csattogását lehetett hallani, látni semmit. A por, amit ugrálásuk kevert beborította a tájat. Végül Mitsukeru akkora erővel támadta bátyját hogy a Tessaiga kiesett a hanyou kezéből, több métert repülve, beleszúródva a földbe, ahol visszaváltozott. Inuyasha követte szemével kardját, ami nagy hiba volt. Mitsukeru egy pillanata alatt elötte termet és kardját a félszellem torkához szorította.

-Azt hiszem nyertem! –mondta mosolyogva a lány.

-Cccá! Hagyjál! –mondta sértődötten és eltolta a torkától Mitsukeru kardját. Elsétált sajátjáért majd leült egy köre.

-Akkor most én jövök! –sétált közelebb Sesshoumaru.

-Hát eléggé kifáradtam de…

-Egy szellem ne nyavalyogjon!

-Rendben! Akkor gyere! –kardját idősebbik bátyjára szegezte.

A szellem előhúzta a Tokijin-t és a lány elé sétált. Arcát félmosolyra huzta majd támadásba lendült. Mitsukeru fáradsága ellenére állta a sarat. Sokszor ő is támadott és Sesshoumarunak az utolsó pillanatban sikerült csak elugrania.

-Nem mondom! Heves benned a szellemvér! –mondta a nagyúr mikor egy erős támadás, elöl ugrott el.

-Kössz! Azt hiszem ezt bóknak, veszem! –fe4lete mosolyogva a lány

-Nem kéne annyit beszélned! –aki a következő pillanatban már a lány háta mögött volt. Mitsukeru időben reagálni tudott, így a támadást elkerülte de a kardja kiesett a kezéből és a földbe szúródott.

-Ez szép volt! –ismerte el a lány.

-Kössz… -feleltem félvállról a szellem, de3 ekkor kardja eltűnt a kezéből. Hátra nézett és egy pillanatra még láthatta Mitsukeru eltűnő alakját, aki most 2 m-re állt előtte.

-Ellopod a technikám? -kérdezte egy félmosoly kíséretében a nagyúr.

-Bocsi, de ki akartam próbálni a kardod! Erős szellem agyarából kézsült. –mondta a lány kicsit később, miközben belevágott egyet-kettőt a levegőbe.

-De nem apánké, igaz?

-Nem. –felelte a szellem

-Megnyugodtam.

-Miért? –vonta fel a szemöldökét Sesshoumaru.

-Majd máskor! –azzal elhajtotta a kardot, ami sajátja mellé szúródott a földre.

-Ezt most miért tetted?

-Bátyus… túl sokat kérdezel nem? –a lány megropogtatta ujjait, karma végéből szivárogni kezdett a méreg. Sesshoumaru már megértette így ő is, bemelegítette karmait az új stílusú harcra.

Támadásba lendültek. A védelemmel egyikük sem foglalkozott. Közeli támadásoknál nem szabad, csakis az ellenfél kiütésére kell koncentrálni!

Mindkét szellem testén rengeteg seb tátongott, amiből szivárgott a vér és a méreg. Fáradság azonban egyikükön sem látszott.

-„Ez így nem fog menni!” –gondolták mindketten. A harcot abbahagyták legalábbis egy időre. A lány egy pillanatra becsukta szemébe. Valamit motyogott maga elé, majd kutyaformát öltött.

-Nahát te is tudsz ilyet? –mosolygott Sesshoumaru. Persze Yaken ekkor már messzire menekült a harctól, mondva Urával nincs valami rendben, hiszen mosolyog!

A kutyalak hasonló volt Sesshoumaruéhoz csak még kisebb volt. Arra azonban hogy Sesshoumaru is megmutassa Kutyalakját már nem volt idő, ugyanis 2 mancs szorította a nagyurat a földre. Mitsukeru visszaváltozott ekkor a lány két keze szorította a földre.

-Azt hiszem túl, sokat beszélsz! –mosolygott ismét a lány, közben felállt és felhúzta a szellemet. Sesshoumaru is megeresztett egy mosolyt és megölelte húgát.