7. fejezet

A kis csapat bátran lépett a fekete világba, bár mindannyijukban megjelent némi félelem. Lelkileg teljesen felkészültek az összecsapásra és arra, hogy talán ez a hely lesz a sírjuk. Naraku dolgát azonban nem fogják megkönnyíteni. Küzdeni fognak teljes erejükkel.

-A palotába érve a csapatot egy nagyobb szellem falka fogadta, vezérük egy ember formájú kisgyerek volt. Inuyasha a srác üdvözlése után leüvöltötte a fejét, hogy hagyja békén és menjen haza, vagy különben levágja a fejét.

-Na persze! Azt megnézem! –volt a fiú válasza.

-Akkor állj ki velem és meglátod!

-Örömmel! -válaszolta a gyerek majd támadásba lendült. Ezzel egy időben az eddig a fiú mögött felsorakozó szellemek is támadást kezdeményeztek többiek felé. Nem voltak erősek, csak túl sokan. A csapat elkezdte harcát a gonosz ellen.

Inuyasha a vezérrel, a többiek a rengeteg szellem ellen. Ám azok túl sokan voltak, és csak fárasztották őket.

-Mindenki menjen mögém! –adta ki a parancsot Miroku majd elindította az örvényt. Így a szellemek megsemmisültek, de a szerzetes eszméletlenül rogyott a földre a méreg miatt, amit a darazsak beszippantása miatt.

A vezér egyre csak támadta a hanyout nem hagyva neki elég időt, ahhoz hogy visszatámadhasson.

-Nocsak! Úgy tűnik és fogom lecsapni a te fejedet! –mondta vigyorogva.

-Ccáá! Csak szeretnéd! –Inuyasha ekkor a védekezésbe beleiktatott egy támadás, ami következtében a fiú több métert csúszott a földön. A félszellem kihasználta az alkalmat, nekirontott és egy nagyobb ütéssel a földre zuhant eszméletlenül.

-Menj haza! –mondta és felvette a szilánkokat, ami a fiú testéből estek ki.

Mirokut feltették Kirara hátára majd így folytatták az útjukat a palota belseje felé. Kagome megsérült a karjánál és valami méreg jutott a szervezetében. Mélyen lélegzet és a láza is igencsak felszökött.

-Jól vagy Kagome? –kérdezte Mitsukeru.

-Csak egy kis ideig bírd…(Inuyasha)

-Jól vagyok! –mondta a lány minden szavának erős nyomatékot adott.

Amint egyre beljebb kerültek a palotában, egyre kevesebb fényforrás volt. Az utat Kagome nyakában lévő ékkő mutatta.

Hamarosan elérték a palota kijáratát, de Narakunak semmi nyomát nem látták.

-Az a szemét! Megint elmenekült!

-Nem. –nyögte Kagome.

-Itt van! Érzem az ékkövet! –mondta majd elájult. Inuyasha az utolsó pillanatban kapott a lány után, így az ölébe esett.

-Kagome! Merre van?

A lány azonban nem tudott felelni.

-Mitsukeru! Érzed, merre van? –kérdezte kissé idegesen Sesshoumaru.

-Sajnálom de nem. Én nem vagyok akkora miko mint Kagome!

Ekkor Kirara hátába mérgezet nyilak, szúródtak. A nagymacska oldalára esett, Miroku a hátáról több métert gurult.

-Az az átkozott! (Sango)

-Ne szitkozódj! Nem áll jól egy nőnek! –mondta vigyorogva Naraku.

-Naraku! Most meghalsz!

-Ez az ozsdi szöveg! Kitalálhatnál valami eredetibbet is már!

-Te… (Inuyasha)

-Van egy kis meglepetésem számodra Inuyasha! És… Sesshoumaru! Képes voltam szövetséget kötni az öcséddel? Ennyire lealacsonyodtál?

Sesshoumaru morogni kezdett Narakura.

-Nézzük, ki van még itt! Az a lány? Kicsoda!

-Semmi közöd hozzá! –válaszolta egyszerre Inuyasha és Sesshoumaru.

-Mindegy! Úgyis meghaltok végre mindnyájan! És most a meglepetés! Goshinki! Juuroumaru és Kageroumaru! Támadjatok!

-Ez lehetetlen! Hiszen őket már megöltem.

-Ostoba korcs! –kezdte Kagura.

-Naraku hatalma az ékkő miatt hatalmas és bármire képes! –mondta gúnyosan, majd elindította a pengetáncot, így nehezítve a 3 testvér harcát.

-Inuyashát Goshinki és Kageroumaru támadta. Sesshoumaru figyelmét Juuroumaru kötötte le. Mitsukerut a kisebb szellemek tartották sakkban. Harc közben, pedig igencsak figyelniük kellett a pengékre, amit Kagura fokozatosan küldött a harcosok felé.

Sango indult volna segíteni, neki azonban Naraku más ellenfelet gondolt ki.

-Kohaku!

A fiú szeméből azonban hiányzott az élet és a felismerés. Nővérének esett teljes erejével. A szellemírtó csak védekezett. Egy óvatlan pillanatban azonban az öccse a hasában mélyesztette fegyverét. Sango vért köpve borult térdre.

-Kohaku… -nyögte utolsó erejével.

Naraku azonban ekkor elé lépett.

-Nehogy azt hidd, hogy ezzel vége és ennyi! Szeretném látni a fájdalmad még egyszer, amit az öcséd elvesztése után éltél át! Szellemírtó! Azt akarom, lásd, amint végzed az öcséddel. –mondta kegyetlen hangon, majd kitépte a fiú hátából az ékkő darabot.

-Ne! –kiáltotta a lány, és lassított felvételben nézte végig amint öccse a földre, esik. Ereje azonban mintha ezzel elszállt volna elájult.

Mitsukeru nagy nehezen legyőzte ellenfeleit majd Inuyasha mellé sietett. Együtt védték és támadták a továbbiakban az inkarnációkat. Sesshoumaru is csatlakozott.

-Így talán több esélyünk van! –mondta de ekkor már igencsak lihegett. A hanyou azonban abbahagyta a harcot. Leguggolt és hagyta, hogy a pengék eltalálják. Az inkarnációk támadását Sesshoumaru és Mitsukeru védte.

-Inuyasha! Kardot ki itt háborúban vagy! Gyerünk, gyere és segíts! –kérte húga.

A fiú azonban nem mozdult. Csak mosolygott magában. Ekkor felállt és eldobta a kardját. Hagyta, hogy a szellemvér eluralkodjon, és gyilkoló gépet csináljon belőle.

-Sesshoumaru! Kérlek, állíts le ha…

-Rendben. –szakította félbe a szellem.

-Inuyasha ne! –kiáltotta Mitsukeru de ekkor már késő volt a hanyouból démon lett. Mitsukeru keserves kiáltással a földre térdelt és szeme vörösen izzott fel.

Kardja kirepült a kezéből a Tessaiga mellé.

Sesshoumaru csak pislogott. Nem tudta mire vélni az esetet.

-Ez magyarázatott, követel! –mondta majd arrébb ugrott 2 testvére támadása, elöl, akiket csak a vér hajszolt.  Igen gyorsan végeztek a 3 inkarnációval majd Narakunak este. Szépen sorban támadtak. Hol az egyik, hol a másik.

Sesshoumaru elgondolkodott rajta hogy megállítsa-e őket. Végül úgy döntött egy kicsit még hagyja őket tombolni. Mikor azonban meglátta, hogy testvére támadnak, és mégis folyik belőlük a vér, felkapta a kardokat. (a Tessaiga nem égette meg)

-Inuyasha, Mitsukeru! –kiáltotta. A két említett vicsorogva és morogva nézett a szellemre.

-Ezt kapjátok el! –mondta, majd elhajította a kardokat. A két gyilkolni vágyó démon elkapta a kardjaikat. Inuyasha rögtön átváltozott amint a kard megérintette a kezét. Mitsukeru csak bátyja után változott vissza rendes szellem alakjába.

-Kössz! –mondták egyszerre, majd támadni kezdték Narakut. Ám ezúttal Sesshoumaru is becsatlakozott. A három kard sokáig egymás után érintette Naraku testét, aki csak védekezni tudott.

-Ez így nem fog menni! –nézett bátyjaira Mitsukeru. Szavak nélkül is megértették egymást.

A három testvér egyszerre emelték fel kardjaikat. A Tessaiga, Tokijin és a Kowai (Mitsukeru kardja) egyszerre hasították fel Naraku testét.

A szellem a három erőt már nem tudta kivédeni. Megsemmisült mindörökre.

A harc véget ért. A három testvér egymásra néztek és elmosolyodtak.

Egy órával később mindenki magához tért. Mosolyogtak és boldogok voltak. Főleg Miroku kinek a kezéről eltűnt a Kazanaa. Csak Sango volt az, aki egy élettelen est felett gubbasztott és zokogott.

-Ez ki? –kérdezte Sesshoumaru kicsit sem barátságosan.

-Sango öccse, akit Naraku megült majd egy ékkő szilánk segítségével Sango ellen uszított.

-Menjetek errébb! –adta ki az utasítást a szellem.

-Mit akarsz tenni?

-Majd meglátod! –előhúzta a Tensaigát és a fiúra meredt. Meglátta a túlvilág küldötteit és kettévágta őket. Kohaku felébredt, emlékei visszatértek. Rögtön nővére karjaiba borult.

-Köszönöm! –nyögte Sango, és nagyon hálás volt a szellemnek.

-Hé bátyám! Mik voltak azok az izék, amiket kettévágtál? (Inuyasha)

-engem is érdekel. (Mitsukeru)

-Én nem láttam semmit! (Kagome)

-Ti hogy-hogy láttátok? Mindegy! A túlvilág küldöttei. Ők viszik a testeket a túlvilágra.

-Aha… -mondta egyszerre Inuyasha és Mitsukeru.

A kis csapat Kohakuval kiegészítve visszaindult Kaede anyó falújába. Az őt majdnem egy hétig tartott, de nem siettek sehova…