Harc a halálért!

3. fejezet: Elfelejtett Barátság.

Koenma Yusuke világában van már jó néhány napja. Az elmúlt hetek eseményei kezdték kihozni a sodrából és a tehetetlenség érzése is, emésztette. George is elkísérte.

-A szellemvilág is tehetetlen! -mondta érkezésekor. 

A csapat több napja nem volt együtt. Mindannyian otthon voltak, az ügyön és a lányon gondolkodtak.

-„Ki lehet ő, és mégis mit akar elérni, azzal hogy nem engedi meg a halált senki részére, valamint honnan szármázhat az ereje.” –járt mindenki fejében, egy szabad percet sem hagyva más gondolatok részére.

Az utóbbi pár napban az emberek ismételten ellepték az utcákat. Kisebb-nagyobb dolgaikat intézték, persze amire volt idejük. Sokan mégis mintha csak alva járnának. Meredt tekintettel haladtak „céljuk” felé de sokszor nem jutottak el odáig. Aki eszénél volt azok mindig rohantak. Csak azok tudtak rendesen gondolkodni, akik rendelkeztek némi szellemi erővel, nekik viszont a sok alvással volt a gondjuk.

Yusuke békésen aludt ágyában mikor betoppant hozzá Koenma, George, Genkai, Kurama és Hiei. Yusuke megérezve a jövevények jelenlétét, felébredt.

-Mit kerestek itt? –kérdezte kissé álmosan egy ásítás közepén. Választ nem kapott de elnézve mindenki dühös tekintetét nem kérdezet többet. Felült az ágyra és csendben ült, és nézte a padlót. 

-Valamit tennünk kellene! –mondta Koenma, felnőtt alakjában.

-Mégis mit és hogyan? –válaszolt Yusuke kicsit dühösen, hangjában érzödött egy kis guny is.

-Azt nem tudom.

-Tudunk valamit arról a lányról? –kérdezte Kurama.

-Az égvilágon semmit. –válaszolta kissé szomorúan Koenma.

-Honnan származhat az ereje? (Hiei)

-Ekkora erőt nem adhat neki bárki! (Genkai)

-Ebben igazad van! De nem tudunk senkiről aki uralni tudná a halált. (Koenma)

Yusuke gondolataiba merült. Nem is figyelt arra amit társai beszélnek. Egyedül a lányra tudott gondolni azóta hogy meglátta az arcát. Biztos volt benne hogy valahonnan ismeri de nem a szellemvilágból. Ha viszont inenn ismerné akkor emlékezne egy ekkora szellemi szellemi erő tulajdonosára.

-Yusuke te mit gondolsz?

-Mi? Nem gondolok semmit!

-Talán figyelned kéne, kölyök! Most meg mit csinálsz?

Yusuke felállt és kisétált az ajtón és elhagyta a lakást is. Úgy érezte szüksége, van egy kis friss levegőre. Elsétált kedvenc helyére és leült. A járkáló embereket nézte, akik látszólag normális életüket élték. Két kislány egy labdával játszott a parkban. Anyjuk a közelben figyelte őket és mosolygott rájuk. Egy férfi kutyáját sétáltatta. Egy idős asszony a vásárlásból tartott haza. Yusuke önkénytelenül is elmosolyodott e képet látva. Rég látott ilyen nyugalmat.

-Ugye mennyivel jobb így?

-Sokkal! –válaszolta a fiú de nem nézte kinek, válaszol. Örült végre hogy valaki nem a halálról beszél. Ám hirtelen megérezte az erős szellemi kisugárzást a mellette álló lényből. Felpattant és hátrált három lépést.

-Mit keresel te itt?

-Csak figyelj és meglátod!

A férfi kutyája ekkor elszakította pórázát és a két kislány felé szaladt. Megállt az egyik előtt, akinél a labda volt. A kutya ki akarta tépni a lány kezéből azt ám a kislány nem engedte neki. Erősen szorította játékszerét. A kutya hirtelen megvadult és a kislánynak rontott. A 3. harapásba a kislány belehalt. Síró testvére sem élt tovább. Anyjuk és a férfi odarohantak de már késő volt. Az asszony gyermekei holt teste fölött zokogott.

Yusuke szomorúan figyelte a jelenetet. Nem hitte volna, hogy a dolog így végződhet. Ránézett a lányra, aki a látványtól sírni kezdett. Pár pillanat múlva odasétált az asszonyhoz, leguggolt mellé és vigasztalni kezdte.

-Ne aggódjon! Ez csak egy rossz álom! –mondta, majd megérintette a nő nyakát, amitől álomba merült. A férfi eközben már régen aludt. A lány a gyermekek fölé sétált. Lelkeiket visszaadta nekik majd álomba, merültek. A lány alig hallhatóan fütyült egyet, amire egy lószerű lény érkezet meg.

Yusuke csak bámulta a teremtményt. Az állat teste és feje egy lóé volt. Hátán azonban sas szárnyak voltak hatalmas méretben. Rendes farka helyet azonban sárkányfarokkal, ami több mint 2 méter volt. Színe smaragd öld volt Sárga foltokkal. Sörénye smaragdzöld. Maga a ló éjfekete volt, szárnyai barna.

-Vidd őket, kérlek haza! –adta a parancsot a lány az állatnak. Az bólintott és eltűnt az emberekkel együtt.

-Mégis mi volt ez? –akadt ki Yusuke.

-Nem tartozik rád! –válaszolta gúnyosan és síros hangon majd feltette csuklyáját, ami eltakarta arcát majd indulni készült.

-Azt hiszed magyarázat nélkül, elmehetsz? –ragadta meg a karját Yusuke.

-Igen! Pontosan azt! –mondta, miközben kiszabadította magát a fiú kezei közül.

Szembe fordult Yusukéval. Levette csuklyáját és farkas szemet nézett a fiúval. Yusuke állta a pillantást.

-Mégis hogy képzeled, hogy hozzám érhetsz? –a lány szeme vörösen izzott fel.

-Csak nem dühös lettél?

A lányon látszott nehezen tudja magát visszafogni. Végül szeme visszaváltott zöld színűre.

-Nem öllek meg. De csak a barátságunk miatt! –mondta majd eltűnt.

-„Mi? A barátságunk miatt? Milyen barátság? Honnan ismer?” Yusuke teljesen összezavarodott. Nem tudta a lány honnan ismeri abban, viszont biztos volt hogy igazat mondott.

Folyt. Köv.