Bosszú és Büntetés

Egy démon már csak a küzdelemnek él,

Nem érdekli már semmi csak a vér.

Azonban nem volt ő mindig ilyen,

Egy tragédiával kezdődött minden.

Egy kislány, Rin, hozott boldogságot szívébe,

Ott volt mindig, bátorította hűségben.

Váratlan halált halt a drága,

Épp akkor nem volt a Tensaiga nála.

Keserves, égető könnyek között,

Élte életét, és küzdött.

Nincs értelme életének már,

Eldobni azonban nem bírja bár.

Önmagát kínozva él hát tovább,

Élete értelme a bosszúvágy.

Lelkileg megtörve halad előre,

Keresi ki Rint megölte.

A bandát megtalálta már,

A halandók holtan fekszenek, sikerült hát!

Banditák vére folyik a földön végig,

Sesshoumaru cipőjét elérvén.

Pirosra festik fekete lábbelijét,

Arrébb rúgja a banditát, kiből szivárog a vér.

A csata azonban nem volt zökkenőmentes,

Egy nyíl találta szíven, a fájdalom nem kellemes!

„Itt a vég mit rég vártam már,

A halál nem várhat, gyere hát!

Nem kívánom az életet,

Vigyél e világról végre el!”

A halál azonban csak vár,

A túlvilág sem fogadja be már.

„-Sajnálom Kedves!” –mondja egy női hang,

Ki talán a halál maga!

A démon kínokkal teli hangon,

Üvölt az éjszakába nagyon.

Elhinni nem bírja azt,

Hogy a halálra nem alkalmas!

Kétségében zokogva a földre rogy,

Könnye arcán végig foly.

Egy angyal jelenik meg mosolyogva,

De a férfi fájdalmát látva,

Kedve is elmegy az örömtől,

Könnyeit is hullatni kezdi ő.

Száját ének hagyja el,

Ami méregként tova terjed.

Sesshoumaru könnyes szemmel néz a nőre,

Mit akar ez most tőle.

Idegesíti, legszívesebben gyilkolna,

Ehhez azonban kedve nem sok van.

Inkább feláll és otthagyja az angyalt,

Aki csak segíteni akart!

A szomorú démon ezzel sorsát megpecsélte,

Sehova nem fogadják majd be.

Életét tovább éli mindörökké,

Szörnyű emléke azonban soha nem hagyja el.

Egy örökkévalóságon keresztül mostmár,

Kesergés, fájdalom, bánat az ami rá vár!

                                                                                        by: fire