A halál édes csókja

by: fire

Egy fárasztó nap után,

Lépdelek haza félkomásan.

Bejutok a lakásba végre,

Rögtön ágynak esek, hála égnek!

A hatalmas ablakon át, süt rám a hold,

Miközben alszom szívem hevesen zakatol!

Nem is csoda, hiszen álmodom,

Izgalmas mégis veszélyes az álom:

Egyedül sétálok a kietlen utcán,

Sötét van, teljes homály.

Az orromig se látok,

Magam előtt léptek zaját hallom.

Egyre közelít az árnyék,

Kitűnik egy férfi az ki lopakodik.

Megáll előttem, leheletét magamon érzem,

Száját bájos mosolyra húzza nékem.

Egyre csak közelebb lépdel szakadatlan,

És ő szenvedélyes csókot lehet ajkamra.

Nyelvét a számban érzem,

De úgy érzem nincs ott mégsem.

Percekig csak csókol, nem feledem soha báját,

Sem pedig csodás alakját.

Mikor végzett testem simogatásával kényeztette,

Bőröm, pedig alig érintette!

Aztán felébredek e csodás álomból,

Órám jelez: Munka van! Indulj nyomban!

Ismételt fárasztó nap vár rám,

Ma boldogan állok elébe már!

Bennem él a tegnap éjszaka,

Mintha nem is álom lett volna!

Késő este szabadulok csak,

Már az utolsó buszt is lekéstem ma.

Gyalog indulok haza

Valaki mögöttem e szavakat suttogja:

„Kedvesem boldog vagyok, hogy újra látlak,

Azt hittem csak álom marad kettőnk kapcsolata!”

Alig hittem a fülemnek,

Pedig jól hallottam, már majdnem elfeledtem,

Bársonyos hang mi tegnap,

Fülembe e szavakat motyogta:

„Téged kereslek reménytelen,

S most megláttalak hirtelen.

Évek óta figyellek,

Régóta tudom neved!”

Most újra itt van,

Nem hittem volna!

E férfi előtt állok remegve

Aztán a következő pillanatban eltűnik hirtelen!

Megbabonázva állok egy helyben,

Egyáltalán ki ez az ember?

Hazamegyek, leülök a konyhában,

Iszok egy teát, majd ledőlök ágyamban.

Lehunyom szemem, veszek egy nagy levegőt,

Aztán a világ számomra örökre elsötétül!

Meghaltam, fájdalmam nem volt,

Sőt! Boldogan megyek a túlvilágra gyalog!

Pislogva, gyáva léptekkel haladok,

Előttem terem a semmiből egy ajtó!

Kinyílik, mintha lovak húznák belülről,

Mégis mit keresek ennél a kapunál?

Bemegyek, pedig remegek,

Életem képei előttem leperegnek.

Félelmem azonban elszáll,

Mikor meglátom hogy ő vár!

Akkor döbbenek rá arra

Mi volt a csók mit kaptam!

A Halál kedves ajándéka volt,

Hogy a vég ne legyen búskomor!

Szomorú voltam hisz meghaltam,

Mégis valamiért boldog voltam!

Minden fájdalom-bánat nélkül,

Léptem át a Halálnak kapuját végül!

Úgy érzem én, vagyok a legszerencsésebb,

A halálos csóktól azonban mindenki féljen!